Keresztény Diákok Világszövetsége (WSCF, 1895)

I. A WSCF első száz éve
A WSCF (www.wscfglobal.org) nemzeti keresztény ökumenikus diákmozgalmak (KÖD) szövetsége, mely a világ hat régiójában több mint hatvan országban tevékenykedik. A Világszövetség 1995-ben ünnepelte százéves évfordulóját. Létrehozásának idején a modern missziós és ökumenikus mozgalom első úttörője volt. A XIX. század végén és a XX. század elején arra bátorította és ösztönözte a fiatalokat, hogy elkötelezett tanítványokként tevékenyen vegyenek részt az örömhír terjesztésében. A fiataloknak lehetőséget teremtett, hogy más nemzetek- és felekezetekbeli társaikkal találkozzanak és együtt dolgozzanak. A Világszövetség ökumenikus elképzelése és elkötelezettsége hangsúlyozta a kölcsönös párbeszéd, együttműködés és a kölcsönös kihívás fontosságát az intézményes egyházak között. A WSCF mindig az egységért munkálkodott az Egyházban is és a világban is.
A szövetséget 1895-ben tíz európai és észak-amerikai ország diákmozgalmának diákjai és diákvezetői alapították Vadstenában, Svédországban. Őket John Raleigh MOTT, az amerikai Keresztény Ifjúsági Egyesület (YMCA, magyar tagszervezete a KIE) elnöke hívta össze. MOTT fölismerte, hogy az egyetemek "stratégiai pontok" az örömhír hirdetésében a világ számára. A következő huszonöt évben MOTT más vezetőkkel együtt, mint például a svéd Karl FRIES vagy a brit Ruth ROUSE, arra szentelte erejét, először mint a Világszövetség első főtitkára (1895-1920), majd pedig mint elnöke (1920-1928), hogy fölépítse a keresztény ökumenikus diákmozgalmat a világ minden egyes részén és a WSCF-et olyan egységes és támogató szervezetté tegye, mely folyamatosan segíti e mozgalmakat.
A Világszövetség története több fontos szakaszra tagolható. Az első világháború kitöréséig tartó első szakasz hihetetlen növekedést hozott a keresztény ökumenikus diákmozgalomban. Az alapító közgyűlés után, még 1895-ben, MOTT világkörüli útra indult Dél-, Kelet- és Közép-Európán, Közép-Keleten és Ázsián keresztül. Ahol csak megfordult, sok keresztény diákmozgalom létrehozását segítette elő, és pár év leforgása alatt több mint kilencszáz egyetemen, főiskolán és kollégiumban jöttek létre ilyen szervezetek. 1913-ra e szám kétezerre nőtt, és több mint százötvenezer tagot számlált világszerte.
Az első világháború kitörése azonban válságos szakaszt hozott, és jelentős megmérettetést jelentett a közösségnek. A mozgalmakat, különösen az európaiakat, nem hagyta érintetlenül az országaikban kialakult túlzott nemzeti érzés. E feszültség felszínre tört már a Világszövetség első világháborút követő első találkozóján is, 1920-ban, ahol néhány küldött föltette a kérdést, hogy vajon ugyanazon Jézus Krisztusban hiszünk-e. Két évvel később a pekingi találkozón a vezetőség nem jutott egyetértésre a háborúval kapcsolatos keresztény hozzáállás fontos kérdésében.
Az 1929 és 1939 közötti időszakban Francis P. MILLER (elnök), Willem A. VISSER'T HOOFT (főtitkár), Suzanne DE DIÉTRICH és Pierre MAURY vezetése alatt elmélyült teológiai munka folyt. A Világszövetség ezt követő évtizedeit a következő kérdések határozták meg: a Világszövetség nemzetközi és ökumenikus föladatai, a Világszövetség és az Egyház, a Biblia szerepe, a bibliatanulmányozás és az istentisztelet, és végül a misszió és az örömhír megértése.
A második világháború és az 1960-as évek közti szakaszban a hangsúly eltolódott, és a fontos kérdés immár az volt, hogy a keresztényeknek milyen föladatuk van az értelmiségi közösségekben, és mi a politikai felelősségük. A Világszövetség legkiterjedtebb tevékenysége ekkor a tanulásra és oktatásra, valamint az "Egyház életére és küldetésére" összpontosított.
1968-ban új szakasz kezdődött el, amikor a vezetőség a WSCF szervezeti változásáról döntött, mely szerint a Világszövetséget a következő hat régióra osztották: Afrika, Ázsia és Óceánia, Latin-Amerika, a Közép-Kelet és végül Észak-Amerika mellett a hatodik régió Európa (www.wscf-europe.org). E régiók felelősek a hatáskörükben folyó tevékenységekért, és jogukban áll képviselőket kijelölni a központi végrehajtó bizottságba. A felelősség e megosztása az önrendelkezés, valamint a politikai és társadalmi környezet fontossága iránti új igényt tükrözte, amely figyelembe vette például a nemzetépítést Ázsiában, a radikális demokráciát Európában, vagy a forradalmi változásokat Latin-Amerikában.
Nemzetközi szinten a Világszövetség egyrészt kidolgozta a keresztény tanúságtétel egy sajátos fölfogását a fölszabadításért folytatott küzdelemben. Másrészt, fontos szempont volt a női vezetők számának növelése a Világszövetségben és az ökumenikus mozgalomban. 1986 és 2004 között például a főtitkárság átszerveződött akképpen, hogy két társfőtitkárt, egy nőt és egy férfit alkalmazott. A legtöbb régióban nőkkel kapcsolatos programokat hoztak létre, és 1981 óta női gyűlések előzik meg a nagy közgyűléseket. A nemzetközi, vagyis régiók közti iroda a genfi Ökumenikus Központban kapott helyet.
A regionális irodák székhelyei a következők: Budapest (1091 Kálvin tér 8.), Bejrút, Buenos Aires, Hong Kong, Nairobi és Torontó. Európa a régió ökumenikus folyóiratát, a Mozaikot (1992) Budapesten szerkeszti és adja ki. Az 1920-ban alakult Közép-Európai Alrégiót (www.wscf-cesr.org) 2001-ben alakították újra, budapesti székhellyel: itt szerkesztik és adják ki a Világszövetség egyetlen alregionális kiadványát, a közép-európai ökumenikus tanulmánygyűjteményeket (2002).

II. A WSCF jellemzői
A több mint százéves történet legfontosabb szempontjaiként és jellemzőiként a következőket emelhetjük ki:

1. Misszió
A Világszövetség azáltal született meg, hogy a diákok válaszoltak a krisztusi hívásra, és részt vettek az örömhír hirdetésében a világban. A Világszövetség jelentette a fő képzési helyet azon vezetők számára, akik a hithirdetési mozgalomban részt vettek. Amikor 1910-ben MOTT az első missziós konferenciát összehívta Edinburgh-ban (e találkozótól számolhatjuk a hivatalos ökumenikus mozgalom elindulását), melyből később a Nemzetközi Missziós Tanács megalakult, a részvevők túlnyomó többsége a Világszövetségből érkezett.

2. Ökumené
A Világszövetség diákokat hívott a hit hirdetésére, valamint arra, hogy bizonyságot tegyenek a Jézus Krisztusban megvalósult egységükről mindenféle különbözőségük ellenére, legyen az felekezeti, nemzetiségi, faji vagy nemi különbség. Ezen értelemben a modern ökumenikus mozgalom, egészen az Egyházak Ökumenikus Tanácsának megalakulásáig (EÖT, Amszterdam, 1948) tulajdonképpen egyet jelentett a WSCF küldetésével, és a legtöbben az EÖT korai és későbbi vezetői közül a Világszövetségben találták meg ökumenikus meggyőződésüket és elkötelezettségüket. Leginkább Ruth ROUSE példátlan munkájának köszönhető egy korai eredmény: a kelet-európai ortodox diákmozgalmak létrehozása és bevonása a Világszövetség életébe. Ezen elköteleződést azonban nem mindenki fogadta azonos nyitottsággal. Már 1910-ben kivált egy diákcsoport a helyi KÖD-ből Nagy-Britanniában, végül e csoportokból 1947-ben megalakult a Nemzetközi Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (IFES, magyar tagszervezete a MEKDSz).

3. Bibliaközpontúság és bibliatanulmányozás
Már a kezdetektől a bibliatanulmányozás központi szerepet foglalt el a helyi KÖD-ök és a szövetség életében. Az első időkben valójában ez volt az egyetlen tevékenységük. A bibliai szövegekkel kapcsolatos nézeteket, és magát a bibliatanulmányozás módszerét ugyanakkor a diákok folyamatosan megvitatták egymással. Az 1930-s években a bibliatanulmányozás központi jelentőségre tett szert, melyet a Karl BARTH által képviselt teológia is ösztönzött. Suzanne DE DIÉTRICH komoly útmutató szerepet vállalt e téren, és a Bibliáról szóló könyveit a második világháborút követően széles körben használták mind az egyházak, mint pedig a Világszövetség. A bibliatanulmányozás kiemelkedő szerepe az EÖT találkozóin és egyéb ökumenikus összejöveteleken nagyrészt DE DIÉTRICH munkájának köszönhető. Az 1970-es években a bibliatanulmányozást a társadalmi összefüggések fontossága határozta meg: a bibliai szövegeket eredeti koruk társadalmi és kulturális háttere előtt, illetve a kortárs összefüggésekben értelmezték.

4. Közösségvállalás és egymás kölcsönös támogatása
Az Európát megtizedelő első világháborút túlélő diákok többsége hajléktalan volt, és sok mindenben hiányt szenvedett. 1920-ban a WSCF létrehozta az Európai Diáksegélyt. Négy éven keresztül negyvenkét ország diákjai több mint fél millió dollár értékben segítették a társaikat tizenkilenc országban. Többféle elnevezéssel (Nemzetközi Diákszolgálat, Egyetemi Világszolgálat) az ökumenikus segélyprogram egészen a mai napig fönnáll, és a mozgalmak közti közösségvállalás kifejezéseként szolgál. Elősegíti az együttműködést más vallásos vagy világi nemzetközi diákmozgalmak között is.

5. Oktatás és nevelés
Az egyetemek és egyéb felsőoktatási intézmények mindig is elsődleges színhelyei voltak a keresztény diákmozgalmak életének. Az 1920-s évek vége felé és az 1930-as években az egyetemekben válság volt tapasztalható a lelki iránymutatás hiánya miatt a tanárok és a diákok között, továbbá gazdasági és ideológiai meghatározottságok miatt. A szövetség a kiadványain, elsősorban a világ legrégibb ökumenikus újságján, a jelenleg Budapesten szerkesztett és kiadott Student World-ön (1908) keresztül elemezte az egyetemek helyzetét, és iránymutatást adott, hogy miként lehet ellenállni a fasizmus, a nemzetiszocializmus és a kommunizmus ideológiai áramlatainak. A második világháború után az egyetemek kérdése még évekig központi kérdés maradt. Széleskörű munka folyt az egyetemi tanárok között, melynek eredményeképpen az 1960-as évekre kialakult a szemlélet "a keresztény jelenlétről az egyetemi életben". Ugyanezen időszakban a Világszövetség elkezdte a munkát a középiskolákban is. A demokratizálás érdekében tartott 1968-as diáktüntetések teremtették meg az alapot az egyetemek radikális bírálatára is. A tüntetések eredményeképpen bevezetett új reformok bizonyos értelemben megtorpantak az 1980-as évekre, mivel a diákok visszafogottabbak lettek, jobban érdekelte őket a munkájuk és a biztonságuk, és kevésbé összpontosítottak az egyetemek eredeti célkitűzéseire.

6. Hit és közélet összetartozása
A társadalmi, faji és gazdasági igazságosság kérdései már a Világszövetség korai találkozóin fölmerültek, bár a WSCF mint szervezet elkerülte, hogy állást foglaljon konkrét kérdésekben, mivel az veszélyeztethette volna a közösséget. A Világszövetség csak 1945 után kezdett nyíltabban állást foglalni az igazságosságra és a békére törekvés mellett. Az 1960 és 1968 közötti időszakban a Világszövetség politikai részlege komoly munkát fektetett abba, hogy segítsen a diákoknak megtalálni a politikai cselekvés új formáit. Több mozgalom részt vett radikális politikai csoportosulásokban; Brazíliában, Dél-Koreában, a Fülöp-szigeteken, El Salvadorban és Srí Lankán keresztény diákokat tartóztattak le és börtönöztek be, sőt sokszor az életükkel fizettek a kiállásukért. Az 1980-as években sok diák, különösen a harmadik világban, elnyomó uralmak és katonai hatalmak alatt élt, és az igazságosság reményétől megfosztva kiábrándultság kezdett erőt venni rajtuk. Éppen ezért volt kulcsfontosságú, hogy a Világszervezet közösséget vállaljon a szenvedő diákokkal világszerte.

7. Világméretű közösség
Amikor a WSCF létrejött, a Világszövetség volt az egyetlen nemzetközi diákszervezet. Az 1920-as évek végére tagsága tovább bővült, és még mindig egyedi volt, mivel magába foglalta Észak-Amerika és Nyugat-Európa mellett Kelet- és Közép-Európa (az 1904-ben alakult magyar mozgalom először 1924-ben csatlakozott, majd másodszor pedig, Keresztény Ökumenikus Diákegyesület néven, az 1995-ös újjáalakulásakor: www.koed.hu), valamint Ázsia és Óceánia csoportjait is (latin-amerikai és afrikai csoportok csak a második világháború után csatlakoztak). Már 1907-ben tartottak nagygyűlést Tokióban, valamint konferenciát és vezetőségi ülést Pekingben, 1922-ben, ahol a nemzetközi résztvevőkön fölül ötszáz kínai résztvevő is megjelent. 1922-től kezdve húsz éven keresztül mindig volt kínai a vezetőségben, T. Z. KOO személyében, aki a pekingi konferenciát is szervezte.
Nemzetközi fölépítésének köszönhetően a szövetség megőrizte függetlenségét a második világháborút követő, egészen az 1980-as évek végéig húzódó hidegháború időszakában is, és sikerült fönntartania kapcsolatait az ideológiai vonalakon keresztül is. Az 1970-es években a regionális fölosztás lehetővé tette a szélesebb alap kiépítését. Egyre több helyi KÖD csatlakozott, de e fejlődés nem a nemzetközi fölépítést erősítette meg. Sőt, éppen az ellenkezője történt, a regionális öntudat hangsúlyozásának köszönhetően a WSCF-gyűlések megbeszélései a különböző regionális szervezetek között zajlottak, és ritkán próbáltak meg világméretű nézőpontot vagy látomást kialakítani. Ahogy a Világszövetség belépett történelmének második évszázadába, az egyik fontos föladata az, hogy régiói és alrégiói segítségével fönntartsa a valóban nemzetközi ökumenikus közösségét.
A küldetési nyilatkozata szerint az 1895-ben alapított Keresztény Diákok Világszövetsége (WSCF) a párbeszéd, az ökumené, a társadalmi igazságosság és a béke iránt elkötelezett keresztény diákmozgalmak világméretű közössége. Küldetése a diákok fölkészítése a megkülönböztető gondolkodásra és világunk alkotó átalakítására azáltal, hogy az imádság és az ünnep, a teológiai elmélyülés, a társadalmi és kulturális folyamatok tanulmányozása és elemzése, valamint a kultúrákat, nemeket és nemzeteket átívelő kiállás és cselekvés közege. A Szentlélek munkája által a WSCF prófétai tanúságtételre hivatott az Egyház és a társadalom előtt. E jövőképét ama remény táplálja, hogy Isten Országa megvalósul a történelemben.

SZŰCS Laura fordítása

Thomas WIESER szócikke Az ökumenikus mozgalom szótárában. LOSSKY Nicholas - BONINO José Míguez - POBEE John - STRANSKY Tom F. - WAINWRIGHT Geoffrey - WEBB Pauline (szerk.), Dictionary of the Ecumenical Movement. Genf, 2003.